Számtalan termék és márka van amiről mindenki tudja, hogy semmivel sem jobb mint az ugyanolyan olcsóbb noname (na jó, egy picit jobb, mondjuk 20%-kal, de tízszerannyia kerül), mégis viszik mint a cukrot. Az ár/érték arány viszont csapnivaló. Egy magyar fizetésből élő ember, aki egy kicsit is ésszel gondolkodik, meg nem érti, miért veszi ezeket meg valaki? Mégis megy a bolt.
Nem is ok nélkül. Az emberek azt gondolják, hogy attól lesznek különbek, felsőbbrendűbbek a többieknél, mert ők ilyen vagy olyan márkás cuccokat viselnek, használnak. A lényeg, hogy minél jobban látszódjon a márkajelzés, feltűnjön, hogy milyen drága volt, mert én több vagyok nálad. A pénzben mért boldogság sokakat elkábít, akik egy egy akciókor vagy újdonság megjelenésekor agyontapossák egymást a pénz templomaiban, hogy megvásárolhassák azokat, amikre amúgy a hétköznapi életben egyáltalán nem lenne szükségük. De ezektől a holmiktól különbnek tartják magukat, és amikor viselik, vagy amikor megveszik akkor büszkeséggel telve, fölényesen végre lenézhetik a többi embert és főként az eladót, látod nekem telik ilyenre is, de te kis pondró, ezt nem engedheted meg magadnak. A plázacicák, akiket a húsz-negyven-hatvan évvel idősebb pasijuk tart el, reggel bevetik magukat a bevásárlóközpontokba, ahonnan estig ki nem teszik a lábukat. Most még természetesnek veszik azt az életvitelt, amit majd negyven éves korukra el kell hogy felejtsenek, mert a ciklusonként frissebb húsra való cserének időlegesen éppen ők a haszonélvezői. De most még ő a szupernő, ezért pedig örülhessen bárki, akinek megengedi hogy ránézzen. És persze ez csak akkor ér valamit, ha ezt kellőképpen éreztetik is a többiekkel. Persze a plázák kedvenc terepe a homoszexuális fiúcskáknak is, akik szintén különbnek tartják magukat, mert ők mások. Ők emiatt többek, magasabb rendűbbek a pórnépnél. Közülük sokan büszkék arra, hogy szolgáltatásaikat nagyon jól megfizetik és az ebből szerzett gazdagságot meg is kell mutatni. Mind stílusban, mint megjelenésben. De mások és különbek a média által felfújt sztárocskák is, akik azt gondolják magukról, hogy őket mindenki ismer és persze tisztel. Akik valójában senkik, de megvették őket bazári majomnak, hogy olyan cuccokban mutogathassák őket, amitől majd a többi ember is úgy érzi, attól lesz valaki ha ő is olyat hord mint ezek a médiabohócok és bulvárpintyek, még akkor is, ha nem telik rá, ha az utolsó hitelkeretükből is veszik meg. És persze ott van a politikus és az üzletember is, aki állandóan rohan, de neki a legjobb, legdrágább kell, mert ő nem akárki. Igaz, hogy a pár évente bedöntött kft.-kben minden más pénzéből vagy hitelre van, a beszállítók hónapok, évek óta várnak arra hogy kifizessék őket, de a legújabb pályázaton majd bejön, hacsak nem tűnik el valahol félúton. Különben is, örüljenek hogy dolgozhatnak neki. De ő az ügyvezető igazgató, ami nem terem minden bokorban, olyan jól céget menedzselni mint ő, nem képes akárki. Ezt pedig ki is kell mutatni. Persze lehetne még sorolni a típusokat, mert akad bőven. Ami viszont egyre kevesebb van, az a szerény, másokat is tisztelő ember. Aki nem akar különb lenni, nem büszke, nem türelmetlen és nem kapzsi. Aki képes a kompromisszumra, aki nem csak azt mondja, hogy nekem ez jár, hanem ő maga tesz is érte, hogy legyen valamije és akinek vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a pénz és az azon vett dolgok. De sajnos ma mindent a pénzben mérnek, pedig valójában semmit sem ér, egy fedezet nélküli papírdarab, aminek csak az ad értéket, hogy az emberek elhiszik a meséket. Ez pedig kihozza azt a sok mocskot, amitől az állatok különbek lesznek nálunk, embereknél. És akinek van, annak nem elég hogy élvei, ezt a többieknek is látni kell. Ha meg nincs, akkor el kell hitetni, hogy nekem van. Ennek pedig a legjobb módja, ha egy olyan ruhadarab, autó, telefon, szemüveg, stb van nálam, rajtam amiről messziről látszik hogy az sokba került. Legyen rajta a felirat minél feltűnőbb. Nem számít hogy alig jobb mint a noname társai, és az ár 90%-ában azt a két mikrogramm festéket kell megfizetni ami a felirat, ha ezzel azt a látszatot kelthetjük, hogy és igenis több, felsőbbrendűbb vagyok nálad. S hogy miért? Mert mindenhol ezt nyomják a pofánkba! Észrevétlenül, sunyi módon, bujtatott és nyílt reklmámok formájában. Nem lehet elkerülni, még akkor sem, ha nem megy ki az ember az utcára. Addig, amíg mindenkinek át nem mossák az agyát annyira, hogy már ő tartja hülyének és csórónak azt, aki nem így gondolkodik.
