Ma már megmosolyogjuk azokat az embereket, akik annak ellenére laposnak hiszik a földet, hogy millió bizonyíték van annak gömb alakjára. Mégis ugyanezt a gondolatmenetet kiterjesztve a tudósok szentül meg vannak győződve arról, hogy az univerzumot egy olyan négydimenziós téridő alkotja, amely egy adott pontból alakult ki, és amely adott három dimenzó irányában tágul, ráadásul ismét egyre gyorsuló ütemben. Ezen túllépni pedig ugyanúgy képtelenek, mint ahogy a középkorban sem voltak képesek elengedni a lapos föld eszméjét. Pedig egy dimeziót hozzáadva mindjárt érthetőbb lenne minden.
Az szerencsére már elfogadott, hogy a tér hálója nem homogén, de messzebb nem merészkednek.
Egy-egy fekete lyuk kvázi kilyukasztja a teret, és ott az eseményhorizont mögött már hagyományos értelembe nincs tér, a benne lévő tér az eseményhorizontra préselődik ki, lényegében elveszítve egy dimenziót. A térből az eseményhorizontra kifeszült sík lesz, amely felülete bár sík, valójában mégis gömbszerű hasonlóan a földhöz, amely kis távolságban síknak tűnik, de nagyobban mégsem az.
Egy fekete lyuk mellett a tér elhajlik, például a mögötte lévő csillagokat is látni lehet a gravitációs lencsehatás miatt. A fény, amely látszólag egyenes vonalban halad, "kívülről szemlélve" valójában girbe-gurba utat jár be, de a mi terünk görbületeiben ezen görbületek mentén halad, így az belülről szemlélve egy egyenes vonalú mozgásnak tűnik.
Nos ugyanezt az elvet tovább gondolva feltételezhető, hogy a mi világegyetemünk térideje is egy ilyen ötdimenziós fekete lyuk eseményhorizontja, amely nekünk ugyan teljesértékű térnek tűnik, valójában azonban mégsem olyan egyenes. Ez a téridő egy ötdimenziós gömb (ennek persze más nevet kellene adni, hiszen a gömb sem kör) felülete, amely bizony öszeér, és ha elindulnánk az egyik irányban, akkor elméletben akár körbe is utazhatnánk. Persze a valóságban ez a relativításelmélet miatt nem kivitelezhető, hiszen ez a "gömb" is tágul, illetve mire visszaérnénk, már annyi idő telne el, hogy nem létezne a tejútrendszer sem.
Viszont az igenis elképzelhető, hogy amikor a messzeségbe nézünk, és az ottani galaxisokat vizsgáljuk, akkor azok közt a galaxisok közt ott láthatjuk a mi saját galaxisunk pármilliárd évvel ezelőtti képét, illetve amikor a háttérsugárzást mérjük, akkor az a hullám már párszor megkerülte az univerzumot.
Mindezen elvek feltételezésével valószínűsíthető, hogy jóval kevesebb anyag van az univerzumban, mint ahogy mi azt látjuk, viszont a tágulás mértékéhez így hatványozottan kevesebbre van szükség, hiszen csupán ennek a téridő-gömbnek a tágulása szükséges, ami annak négydimenziós felületét köbösen növeli. (A kör kerülete 2*r*pi, a háromdimnziós gömb felülete 4*r2*pi, a valóságban nem elképzelhető, négydimenziós gömb felülete pedig 8*r3*pi lenne.) Ezzel szükségtelenné válik a hiányzó anyag sötét anyagként való misztifikálása is, hiszen minden megvan, csak a tér nem akkora, mint aminek látszik.
Ráadásul sok véletlenre is kézzel fogható magyarázatot kapunk, hiszen vajon véletlen, hogy a világegyetemben minden irányban egyformán messze látjuk az ősrobbanás nyomait és mi pont a közepére kerültünk? Mert ezen az alapon sodorhatott volna a tér szélére is a sors, de mégsem így van. Nos egy kömb felületének minden pontja tekinthető a felület középpontjának, mert az átellenes pontja minden irányban ugyanolyan messze van.
Mindebből mi ugyanúgy nem érzékelünk semmit, mint ahogy a középkorban sem érzékelték azt, hogy a föld bizony gömbölyű, és nem lapos. Ellentétben a a földdel, itt nem tudunk leásni és felszállni, hiszen abban a dimenzióban az anyag nem képes mozogni. (Hogy valami más - például a lélek - esetleg igen, az már túlmutat a fizika területén, a fizikának csak a materiális világot kell leírnia.)
Azt viszont tudjuk, hogy a régi elvekhez a tudományt képviselő személyek és professzorok a történelem során mindvégig ragaszkodtak, hiszen a presztizsük volt a tét. Logikusan kellemetlenül érezheti magát az, aki évtizedekig hirdet bizonyos tanokat, majd kiderül, hogy amit eddig állított, az nem úgy van. Erre az első reakció önkéntelenül is az, hogy eretnekségnek béllyegzik az új gondolatot és tűzzel vassal irtják, hiszen annak hirdetője az ő tekintélyükön ejtett csorbát.
Ráadásul mindezen gondolatok az emberi agy számára nem is felfoghatók, hiszen a normál háromdimenziós tér és külön idő mellett már maga a négydimenziós téridő elképzelése is komoly kreativítás igényel. Igen nehéz elképzelni, hogy az idő és a tér dimenziói lényegében azonos értékűek, és hogy melyik irány lesz az idő, azt csupán az határozza meg, hogy melyik irányban haladunk jelentősen nagyobb sebességgel . Ezt felűlmúlva, emberi aggyal pedig elképzelni egy ötdimenziós téridőt, négy térdimenzióval, abban pedig egy fekete lyukat, amely eseményhorizontja a mi világegyetemünk, igencsak nehéz. Pedig lehet, hogy sok hasonló univerzum létezik, ez az ötdimenziós világ is csupán egy hatdimenziós rendszer hasonló része, és így tovább.
De attól, hogy nem tudjuk elképzelni, még lehet így. Matematikailag lehetséges, számos kérdésre választ ad, viszont a tudás almájából enni bűn, melynek büntetése a szenvedés. Jobb az, ha nem tudunk mindent, mert nem leszünk boldogabbak tőle.
