Aki követi az informatikai fejlődést, az látja, hogy a mesterséges intelligencia alapú rendszerek rendre megverik az embert szinte minden területen, legyen az táblás, vagy logikai játék, röntgenképek elemzése, arcfelismerés, stb. Viszont a legfontosabb dolgot nem sikerült még megvalósítani számítógépekkel, mégpedig a gondolkodást. A mesterséges intelligenciák e téren sorra elbuknak, mondhatnánk, hogy rettentően buták, egyszerű osztályozó- és felismerőgépek csupán. Tehát valami nem stimmel a jelenlegi megoldásokkal, bármennyire is tökéletesnek tűnnek. Ha például egy kutya felismeréséhez többezer kutyás képet kell megmutatni a gépnek, miért nem jön rá csupán néhány képből, mi a kutya? És mi alapján tudja egyáltalán megkülönböztetni a kutyát például a macskától? Miért van az, ha néhány ember által nem is érzékelhető pixelt megváltoztatunk, akkor az egyértelműen kutyát ábrázoló képet is macskának lát az MI? Azért, mert amikor már az MI akár többmillió képet is látott, akkor sem tudja, hogy mi is az a kutya, csupán ugyanabba a kategóriába sorolja a kutyás képeket. Mindezt tudatlanul. Nem társít hozzá fogalmakat és nem kíváncsi a dolgok miértjére sem.
De előbb-utóbb lesz egy programozó, aki más megoldást választ, rájön arra, hogy miként lehet gondolkodni is megtanítani az MI-t, és akkor nekünk annyi. Ha az MI kíváncsivá válik, önmaga is gondolkodni, elemezni fog, akkor a teljesítménybeli fölénye pillanatokon belül eljut arra a pontra, hogy úgy kezelje ő is az embert, mint ahogy mi kezeljük most a haszonállatokat és a környezetünket.
Ezt hivatott megakadályozni Elon Musk projektje a NeuraLink. De milyen áron?!
Mert ha valaki azt hitte volna, hogy a koronavírustól és az azt körbelengő diktatórikus intézkedésektől, a digitális póráztól, vagy az oltások szövődményeitől kell félnünk, akkor nagyon téved. Ez ugyanis még csak a kezdet!
Bár Elon Musk-ot a megnyilvánulásai alapján a vírusrealisták közé lehetne sorolni, mivel ellenzi az értelmetlen és eltúlzott korlátozásokat, az ő projektjei legalább annyira adnak okot aggodalomra, mint az új világrend digitális pórázzal őrzött víziója.
Ha esetleg hallott már valaki Elon Musk szó szerint agyament projektjéről, a NeuraLinkről, akkor tudja miről van szó. A NeuraLink által fejlesztett rendszer jelenleg egy hajszálvékony szálakkal ellátott agyba ültetett szenzor, amely elektródák tízezrei által a neuronok működését követhetik. A rendszer az agy specifikus területeit célozza, a chip vezeték nélkül kommunikál egy külső számítógéppel, az adatok feldolgozását pedig mesterséges intelligencia látja el, mivel azok értelmezése személyenként teljesen egyedi mintázatot követ. Az emberi agy és a számítógép közötti érintkezési felületet, persze nem csak agyba ültetett chipekkel lehet megvalósítani, megoldás lehet egy megfelelő sisak is, vagy akár célzott rádióhullámok útján is érhető el eredmény. További lehetőség az érrendszer, amely szállítja a neuronok táplálékát és amely egy úthálózat is lehet majdan a nanorobotok számára. Mindezek persze még kísérleti stádiumban vannak, de csupán idő kérdése minden, a valódi probléma oka nem is a kapcsolat módjában keresendő.
A lényeg, hogy létrehozható egy interfész, hogy az agy közvetlenül kapcsolódhasson számítógépekhez, az internethez és onnan adatokat tudjon lekérni. Musk szerint az emberi elmét és a gépeket összekötő rendszer nélkülözhetetlen lesz a jövőben, ha el akarjuk kerülni, hogy a mesterséges intelligencia túlnőjön az emberen, aki ezek után így maximum egy házi macskához lesz hasonlatos. A cél valóban nemes, de mi lesz mindennek az ára?
A kísérletek során állatokba (pl. patkány, disznó, stb.) és emberekbe is építettek már be ilyen érzékelőket, tehát ne gondoljuk, hogy csak állatkísérletekről van szó.
Az első dolog a gondolatok kiolvasása. Ez már régóta megoldott, fejbőrre ültetett érzékkelőkkel már jó ideje detektálhatók az agyi tevékenységek.
A második ennek értelmezése. Ez már újabb dolog, s mivel minden ember agya más, mesterséges intelligenciát és tanulási folyamatot igényel a gép részéről. Viszont már ezen is túl vagyunk. Már több éve sikeresen végeznek kísérleteket e tekintetben, így a számítógép képes meghatározni az elektródák jeleiből, hogy mire gondol az alany, vagy hogy például mit álmodik. Ehhez már emberkísérletek kellettek, hiszen ellenőrizni csak úgy lehet, ha az illető elmondja utólag mindazt, és ezt összevetik a gép által kirajzolt álomképpel vagy szöveggel. A hazugságvizsgálók és kínvallatások kora tehát lejárt.
A következő lépés az így generált információigényre adott válasz visszajuttatása az agyba. Ez már összetettebb feladat, mivel bár általános érzéseket és érzelmeket könnyedén lehet akár rádióhullámok által is kiváltani, a konkrét szövegek, képek vagy gondolatok agyi megjelenítéshez már minden embernek az agyi struktúrájához igazított egyedi neuroningerlésre van szükség, melyhez szintén MI-t használó számítógépek kellenek. Ez a stádium félig meddig sikeres, itt még rengeteg finomításra és technikai fejlődésre van szükség ugyan, de mindez nem akadálya annak, hogy átlépjünk a következő szintre, ahol az alany a mesterséges jelet már nem úgy értelmezi, hogy az válasz egy lekért információra, hanem úgy, mintha az a saját gondolata lenne.
És a szörnyű az egészben az, hogy ez már megvalósult. Persze még igencsak elemi szinten, de sikerült ugyanis elérni azt, hogy egy külső rendszer, egy másik ember által meghatározott gondolatot úgy juttassanak az agyba, hogy azt az érintett saját gondolataként élte meg. Tehát nem az történt, hogy választ kapott valamire, hanem úgy érzékelte, mintha az akarta volna azt, a saját igénye, ízlése, szándéka szerint alakult a gondolata. Ennek tökéletesítéséhez persze még sok idő kell, de látjuk, hogy miként lehetséges.
Nem tudom mennyire voltak súlyosak az előző mondatok és mennyire gondolt bele a tisztelt olvasó mindennek a lényegébe. A gondolatok sajátként való elfogadtatása eddig sem volt idegen az embertől, hiszen gondoljunk csak arra, hogy mit tettek a vallások, mit tesz a hipnotizáló sajtó, amikor ugyanazt mantrázza állandóan. Az emberek elhisznek hitelesnek egyáltalán nem nevezhető dolgokat is, majd azokat idővel teljes meggyőződéssel sajátjukként adják tovább. De ehhez idő kell, és ez eddig csak hosszú folyamat eredményeként volt elérhető. Ráadásul voltak emberek, akikhez eljutottak más információk is, így megkérdőjelezték a dolgok hitelességét, esetleg felnyitották mások szemét is. Viszont ha a gondolatainkat már készen fogjuk megkapni egy külső entitástól (például az uralkodó elittől), akkor végleg elveszítjük azon képességünket, hogy önálló lények maradjunk szabad akarattal.
Megéri-e tehát feladni önmagunkat, a gondolataink szabadságát, szabad akaratunkat, és lényegében a teljes énünket azért, hogy megfeleljünk a kor kihívásainak, hogy esetleg kényelmesebben élhessünk, vagy élhessen pár kiválasztott ember?
Ajánlott irodalom:
Mesterséges intelligencia - avagy Pandora digitális szelencéje
Adam Brown: A kód
